Gárdonyi Géza

Író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus.

Származása

Ziegler Géza néven látta meg a napvilágot 1863.augusztus 3-án a dunántúli Agárdpusztán (Fejér megye). Írói nevét születési anyakönyvezési helyszíne, Gárdony után választotta, s az 1890-es évektől a Gárdonyi Géza nevet használta és tüntette fel művei fejlécén.Édesapja Ziegler Sándor Mihály gépészmester, akit Kossuth Lajos is nagyra becsült, mert a szabadságharc idején fegyvergyárosként szolgálta a hazát. Egyik munkája során ismerte meg, majd 1860.december 8-án feleségül vette a nála tizenhét évvel fiatalabb Nagy Teréziát. Frigyükből hét gyermek- egy leány és hat fiú- született, Géza a másodszülött.

Gyermek-és ifjúkora

A család sokszor költözött, egyik uradalomról a másikra, gyökeret sehol sem tudott ereszteni.A gyermek Géza Budán kezdte meg elemi iskolai tanulmányait, majd a Borsod vármegyei Sályban és Hejőcsabán végezte. A Sályban való hároméves tartózkodás volt Gárdonyi gyermekkorának legemlékezetesebb, legönfeledtebb korszaka. A következő tanévet a sárospataki református kollégiumban kezdte.A család lankadatlan vándorlása folytatódott: a borsod-zempléni vidéknek búcsút intve 1876.április 1-jén visszaköltöztek a fővárosba, Gárdonyi tanulmányait itt folytatta, itt szerezte első maradandó irodalmi élményeit és írta első verseit.1878-ban letette érettségi vizsgáját, majd a betegségre hajlamos, gyenge fizikumú fiú mesterember ősei hagyományaival szakítva az Egri Érseki Tanítóképző növendéke lett. Az egri esztendőket a nélkülözés és a magány jellemezte, mindemellett a tanulás sem lelkesítette, nem fűtötték tanári ambíciók sem. Lelki állapotára pedig további csapást mért apja 1879.októberi halála.

Néptanítói és újságírói pályafutása

A harmadév befejezése utáni nyárra hazaköltözött édesanyjához, Szőlősgyörökre, és hogy egyéves tanítói gyakorlatát teljesítse, 1881 szeptemberében a Somogy vármegyei Karádon vállalt segédtanítói állást. Karádi évével teljesítette próbatanítását, és vizsgái letételét követően,1883.május 30-án átvehette népiskolai tanítói oklevelét is. Ezt követően évekig néptanítóskodott: Devecser, Sárvár, Dabrony.1885.október 28-án házasságot kötött a dabronyi Csányi Máriával. Négy gyermekük    született : Sándor, Gizella, József, Géza.Gárdonyi lemondott kántortanítói állásáról, s az ifjú házasok Győrben telepedtek le, itt indult el újságírói karrierje.1886 szeptemberében családjával együtt Győrből Budapestre költözött, s a Budapesti Hírlap munkatársaként tevékenykedett, aktív sakkversenyző lévén pedig a Magyar Sakklapot szerkesztette. A munkája néhány hónapig kötötte a fővároshoz, 1887 elején visszatért Győrbe, a Győri Hírlap alkalmazásában folytatta újságírói munkáját. A következő évben Szegedre költöztek, a Szegedi Híradó és a Szegedi Napló munkatársaként tevékenykedett Gárdonyi. Szegedi éveiben is megmutatkozott emberkerülő hajlama, nagy társadalmi életet itt sem élt.Egészségi és idegi állapota megromlott, 1891 novemberében újból Budapestre költözött, hogy kezeltesse gyomorbaját. A Magyar Hírlap és a Pesti Hírlap munkatársaként dolgozott.1892-ben feleségétől különvált, aki gyermekeikkel visszaköltözött Győrbe. 1893-ban meghalt szeretett Árpád öccse – az örökké magányos Gárdonyi magára maradt a századfordulós Budapest forgatagában.1894 májusától- Bródy Sándor barátjának köszönhetően- egy éven át a Feszty Árpád-féle körképvállalat titkáraként is tevékenykedett, feladata a körképet népszerűsítő írások, riportok megírása volt. Ezzel bejáratos lett a korabeli Budapest irodalmi életét meghatározó Jókai- Feszty-szalonba.

Egri remeteség

A budapesti irodalmi élettől és művészvilágtól egyre inkább idegenkedett. Gyakran kirándult a főváros környékére, s egy ízben, 1896 októberében diáksága színhelyére, Egerbe is ellátogatott. A városhoz nélkülözéssel telt iskolaéveinek rossz emlékei kötötték, két évtized elteltével azonban a nagyváros zajából elkívánkozó író rácsodálkozott Eger szépségeire és nyugalmára. Bródy Sándor is bátorította az Egerbe költözésre, így hát nem tétovázott sokáig, úgy érezte megtalálta a helyét. 1897.február 10-én az egri várra néző dombon megvásárolt egy tornácos parasztházat, júniusban pedig idős édesanyjával és maga mellé vett két idősebb fiával Egerbe költözött. Hamarosan megvásárolták a szomszédos szőlőterületet, s az így kibővült portán 1899-ben másik ház épült. Az új házba költözött be a család többi tagja, míg ő maga a szintén átalakított régi épületbe fészkelte be magát.Az alakja köré fonódott legenda Egerbe költözése után alakult ki. Kortársai „egri remetének”, vagy regénye után „láthatatlan embernek” címezték. Megközelíthetetlen ember hírében állt, ám ebben sok volt a túlzás. Az igaz, hogy a fejfájós író dolgozószobája ablaktalan volt (befalaztatta), minden idejét az irodalomnak szentelte, azonban korántsem szakított el minden közéleti-irodalmi köteléket a külvilággal. Továbbra is küldött írásokat napi-és hetilapoknak, gyakran utazott Budapestre. A váratlan látogatóktól és riportot kérő újságíróktól valóban elzárkózott, s Eger társasági életétől is távol tartotta magát, de írótársait és barátait szívesen fogadta otthonában.Aszketikus életmódjának további cáfolata, hogy gyakran kelt útra, bel-és külföldön egyaránt: ellátogatott Konstantinápolyba, Franciaországba, Olaszországba, Bajorországba, Erdélybe, gyerekkora helyszíneire.Élete utolsó évtizedeiben írói munkája mellett botanizált, szívesen játszott hegedűjén, gyakran rajzolt, festett, fényképezett és titkosírást talált ki, hogy más ne tudja elolvasni papírra vetett gondolatait.

Munkássága

Az első elismerést Az én falum (1898) című novellagyűjteménye hozta meg számára, amelyekben vándorlással telt gyerekkora és nélkülözésekkel terhes néptanítósága élményeit dolgozta fel.Gárdonyi életműve szempontjából az 1897 utáni egri évek bizonyultak a legtermékenyebbnek. A 20. század elején láttak napvilágot történelmi regényei. 1899 végén kezdte közölni a Pesti Hírlap folytatásokban az Egri csillagokat.Ő maga a legkedvesebb regényének a Láthatatlan ember (1901), a legjobban sikerültnek az Egri csillagok (1901) , a legszebbnek Az isten rabjai (1908) című regényét tartotta.Utolsó jelentős nagy munkája az 1918-1920 között írt Ida regénye, melyben Gárdonyi egy apácának szánt, de szerelemről ábrándozó leány kiszolgáltatottságát, lázadását, majd végül a kényszerű látszatházasságban megtalált boldogságát írja le romantikus fordulatokban bővelkedő formában.

Halála

Az egész életén keresztül betegeskedő Gárdonyi állapota leromlott. Szív-, máj-és vesebántalmakra egyaránt panaszkodott, s látása is meggyengült, orvosai nem állapítottak meg végzetes kórt nála. Fia beszámolója szerint Gárdonyi akarta magának a halált. 1922.október 14-e után nem mozdult ágyából, kezébe tollat többé nem vett, s ötvenkilenc esztendősen, október 30-án egri otthonában elhunyt. Végakaratában arról rendelkezett, hogy szűk családi körben helyezzék örök nyugalomra egri háza kertjében:

„Íróasztalom legyen a síremlékem. Az íróasztalom, ahol gondolataim testet öltöttek. Ahol a lelkem és szívem minden érzése átömlött tollam vonásába.”

Eger városa azonban méltóképpen búcsúztatta: bronzkoporsóban fekvő testét az egri líceum aulájában ravatalozták fel, tiszteletére a város mind a huszonhárom templomtornyában megkondították a lélekharangot. Az egyházi szertartást követően az egri vár Bebek-bástyáján  hantolták el, gerendakereszt fejfájára végakarata szerint ezeket a szavakat vésték: „Csak a teste!”