Az iskola története

Intézményünk Nyíregyházán, a Kórház u. 13. sz. alatt, a Hímesben található, már külső megjelenésével, nyugodt környezetével, ápolt parkjával, tágas udvarával, modern játszóterével is felkeltheti az emberek érdeklődését.

A nyíregyházi Gárdonyi Géza Általános Iskola 1983-ban épült, pedagógusainak nagy része néhány csoporttal együtt a közeli 17-es Számú Általános Iskolából érkezett. Az első évben hat évfolyamon kezdtük meg a működésünket, majd 1985-re már alsó tagozaton kettő, felső tagozaton három párhuzamos osztály tanult. A tanulólétszám növekedése miatt tanteremként használtuk a kollégium két tanulóhelyiségét és a Városmajori Művelődési Ház négy termét is. Ebben az időszakban az iskolának 537 tanulója volt. Jelenleg évfolyamonként két párhuzamos osztály működik.

1998-ig 20-as Számú Általános Iskolaként ismerték a nyíregyháziak intézményünket, majd fennállásunk 15. évfordulója alkalmából felvettük a Gárdonyi Géza Általános Iskola nevet. A névadás a gyerekek bevonásával, az ő szavazataik alapján történt. Erre az ünnepélyes alkalomra Baráz János festőművész készítette el Gárdonyi Géza domborművét, melyet az iskola aulájában avattunk fel. A mai napig minden évben a már hagyománnyá vált Gárdonyi héten rövid ünnepség keretében emlékezünk meg névadónkról.

Alapelveink: gyermekközpontúság, nyitottság, tolerancia, empátia, következetesség, fejlesztő hatású együttműködés.

Intézményünkben ideális osztálylétszámmal, differenciált módszerekkel dolgozzunk. Fontosnak tartjuk a diákok érettségéhez, fejlettségi szintjéhez, egyéni képességéhez igazodó oktatást. Oktató-nevelő munkánkban kiemelt feladatnak tekintjük, hogy tanulóink korszerű ismeretekkel, piacképes tudással rendelkezzenek. Ennek érdekében legfontosabb módszertani elvünk az egyénre szabott fejlesztés, és a tehetség minél többrétű kibontakoztatása.

Alapvető célunk, hogy tanulóink számára a megalapozott tudás sikert, önbizalmat adjon. Közös munkánk eredménye, hogy tanítványaink minden évben eredményesen szerepelnek országos, megyei, városi tanulmányi és sportversenyeken.

Számos érdekes szakkörrel, programmal tesszük a gyermekek számára vonzóvá az iskolai életet. Képzőművészeti foglalkozások, számítástechnika, sakk, matematika, magyar, szakkör működik rendszeresen. A tudásanyag bővítésén túl fontosnak tartjuk diákjaink testi edzettségét is. Több sportágban rendszeres, ingyenes mozgáslehetőséget biztosítunk. Testnevelőink futball, és atlétikaedzéseken foglalkoznak tehetségesebb sportolóinkkal.

Iskolánkban az angol nyelv tanórai kereten belüli tanulására, és az olasz nyelv ingyenes szakkörben való megismerésére van lehetőség.

Főiskolát és egyetemet végzett kollégáink az angol nyelvet már első osztálytól kezdve  magas szinten oktatják, törekedve az idegen nyelv beszédcentrikus elsajátíttatására.

A 2007/2008-as tanévtől emelt óraszámban tanítjuk az informatikát első osztálytól. A XXI. század követelményeinek megfelelő számítástechnikai ismeretek elsajátítását a jól felszerelt géppark biztosítja. Matematika, magyar nyelv és irodalom tantárgyakat az 5. évfolyamtól csoportbontásban tanítjuk.

Ingyenes felvételi előkészítő szakköreink matematikából és magyar nyelvből segítik a gyermekek sikeres továbbtanulását. Tanulóink jelentős része érettségit adó középiskolában eredményesen tanul tovább.

A tanítás során a kooperatív technika elemeit alkalmazzuk, amely során a gyerekek játékosabban, aktív közreműködéssel, kooperatív csoportokban tanulhatják a tananyagot.

Fokozatos terheléssel biztosítjuk az óvoda-iskola átmenet zökkenőmentességét (játszósarok, könnyen mozgatható padok, pihenőszoba).

Évről évre városi szintű Óvodás Szavalóversenyt, Oviolimpiát, Gárdonyi Prózamondó-, informatika-, matematika versenyt rendezünk. A gárdonyi hét keretében Gárdonyi meseolvasási versenyt hirdetünk Nyíregyháza alsó tagozatos tanulóinak, ahol Gárdonyi Géza meséinek egy-egy részletét olvassák fel a gyerekek.

Nemcsak tanítani szeretnénk a gyermekeket, hanem kiegyensúlyozott, harmonikus személyiséggé is nevelni. Ezt célozzák többek között a szabadidős programok, az osztálykirándulások, családi napok, közös ünnepségek, a Gárdonyi hét rendezvényei.

Mentálhigiéniai foglalkozásokat indítottunk, melyeken a tanulók beszélgetős órákon oldhatják a bennük lévő feszültségeket, beszélhetik meg problémáikat. Nyári közös (gyerek, szülő, pedagógus) táborozásra van lehetőség.

A diákönkormányzat, mely találóan a Vidám Közösségi Osztályok (VIKO) nevet viseli, sok hangulatos programot szervez egész éven át a gyerekek kívánságait figyelembe véve.

Iskolánk 1999-től a COMENIUS II. minőségbiztosítási programba bekapcsolódva az elsők között dolgozta ki minőségirányítási programját.

2008-tól sor került az épület felújítására, ajtók cseréjére, javítására, a hátsó lépcső felújítására, a vizes blokk, tető felújítására.

Pályázaton nyert összegből folyamatosan bővítjük technikai felszereltségünket számítástechnikai eszközökkel, tanulóbarát bútorokkal. Pályázat útján 2008-ban egy, 2012-ben négy, 2013-ban két interaktív táblával bővültek az iskolai oktatás feltételei, és a TIOP pályázatnak köszönhetően a számítógéppark is gazdagodott. Az udvaron megépült az új játszótér.

A Gárdonyi Géza Általános Iskola az eltelt 30 év alatt folyamatosan fejlődött, szép udvarával, virágaival, tiszta termeivel megtartotta barátságos, otthonos arculatát.

2011 augusztusától iskolánk felvette a Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény nevet.

Intézményünk 2013-ban fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte. Ennek tiszteletére vidám, hangulatos műsorral kedveskedtünk a meghívott vendégeknek, szülőknek, diákoknak.

Büszkék vagyunk arra, hogy számos művész, tanár, jogász, mérnök, orvos, közgazdász, kutató van az egykori gárdonyis diákok között.